Tisztelt kézdi- és orbaiszékiek!

Bokor Tibor, 46 éves fizika szakos tanár vagyok. Feleségem nyújtódi származású tanárnő. Két fiúnkkal együtt Kézdivásárhelyen élünk.
22 éve az oktatás szolgálatában állok, tisztességgel szolgálva közösségünket.

1989-től a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanára, majd 1999-től igazgatója vagyok. Ennek az iskolának a szelleme felemeli az embert, erőt ad és kötelez. Munkám ideje alatt alkalmam volt megismerni közösségünket, a háromszéki ember örömét, gondját.

Ezért vállaltam, hogy az ország legmagasabb döntéshozó fórumán becsülettel, és odaadással képviseljem Önöket.

Munkámban az igényesség, a felelősségvállalás vezérel. Ezt tanultam a szüleimtől, iskolámtól.
Egy megújuló Háromszékért szálltam versenybe.
Hiszem azt, hogy többet lehet tenni ezért a közösségért.
Hiszem azt, hogy tisztességesen és eredményesen kell politizálni.

Tudom, hogy a háromszékiek jobb életet, jobb törvényeket és több megbecsülést érdemelnek. Ezért fogok küzdeni, hideg fejjel, forró szívvel és tisztességesen.

Kérem, hogy november 30-án szavazatukkal erősítsenek meg hitemben, hogy Önöket képviselhessem.

Őszinte tisztelettel:

BOKOR TIBOR

10531 látogató 2008 nov. 2 óta

Aktuális


Január 10-én, szombaton került sor Medgyesen, „a Medgyes és környéke magyar oktatásának helyzete, jelene és jövöje” címmel rendezett találkozóra, ahol Dr. Balázs Béla Szeben megyei RMDSZ elnök, Keresztes Kálmán megyei tanfelügyelő és Szederjesi György, a Báthory István Általános Iskola igazgatója tartott előadást a szorványban működő magyar iskolák múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A vitafórumon Bokor Tibor szenátor kiemelte a szorványban működő magyar iskolák fontosságát a magyarság megmaradása érdekében és ígéretett tett arra, hogy nagy figyelmet szentel azok támogatására szenátori munkája során. Külön kitért arra, hogy a medgyesi katolikus iskola építésére elnyert Világbankos pályázatból finanszírozott iskolaépítési munkálatokat a 2009-es évben be kell fejezni, erre a pályázati feltételek betartása miatt van szükség.