Tisztelt kézdi- és orbaiszékiek!

Bokor Tibor, 46 éves fizika szakos tanár vagyok. Feleségem nyújtódi származású tanárnő. Két fiúnkkal együtt Kézdivásárhelyen élünk.
22 éve az oktatás szolgálatában állok, tisztességgel szolgálva közösségünket.

1989-től a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanára, majd 1999-től igazgatója vagyok. Ennek az iskolának a szelleme felemeli az embert, erőt ad és kötelez. Munkám ideje alatt alkalmam volt megismerni közösségünket, a háromszéki ember örömét, gondját.

Ezért vállaltam, hogy az ország legmagasabb döntéshozó fórumán becsülettel, és odaadással képviseljem Önöket.

Munkámban az igényesség, a felelősségvállalás vezérel. Ezt tanultam a szüleimtől, iskolámtól.
Egy megújuló Háromszékért szálltam versenybe.
Hiszem azt, hogy többet lehet tenni ezért a közösségért.
Hiszem azt, hogy tisztességesen és eredményesen kell politizálni.

Tudom, hogy a háromszékiek jobb életet, jobb törvényeket és több megbecsülést érdemelnek. Ezért fogok küzdeni, hideg fejjel, forró szívvel és tisztességesen.

Kérem, hogy november 30-án szavazatukkal erősítsenek meg hitemben, hogy Önöket képviselhessem.

Őszinte tisztelettel:

BOKOR TIBOR

10531 látogató 2008 nov. 2 óta

Aktuális

Kihelyezett frakcióülés

Március 5-én, csütörtökön 9 órátol Háromszék gondjairól tartottak megbeszélést a RMDSZ parlamenti képviselete. Markó Béla elmondta, hogy a találkozónak hagyományt kívánnak teremteni, a kihelyezett üléseket Erdély minden régiójába eljutattva, így hitelesebben szembesülhetnek azokkal a gondokkal, problémákkal, amelyekkel az illető régió küszködik. A találkozón jelen voltak a megyei intézmények vezetői is, akik az adott szakterület törvényhozási kérdéseit ismertették.

Bokor Tibor szenátor a román nyelv oktatási gondjairól szólt. Véleménye szerint a szakma nem használta ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a jelenlegi törvény biztosított, ugyanis az I-IV. osztályokban lehetőség van arra, hogy a román nyelvet külön tanterv és könyv szerint tanítsák. Hasonló képpen az V-VIII. osztályokban a törvény lehetőséget kínál a román nyelv azonos program, de külön tankönyv alkalmazására. Ez véleménye szerint csak részben valósult meg. Bokor úgy véli, hogy az április elejére elkészülő új oktatási törvénycsomag megismerése után kell konzultálni és kialakítani az egységes magyar álláspontot és felkérte Kovászna és Hargita megye főtanfelügyelőit, hogy a pedagógusok segítségével dolgozzanak ki egy új tantervet, amelyet majd eljuttat a tanügyminiszter-asszonynak.