Tisztelt kézdi- és orbaiszékiek!

Bokor Tibor, 46 éves fizika szakos tanár vagyok. Feleségem nyújtódi származású tanárnő. Két fiúnkkal együtt Kézdivásárhelyen élünk.
22 éve az oktatás szolgálatában állok, tisztességgel szolgálva közösségünket.

1989-től a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanára, majd 1999-től igazgatója vagyok. Ennek az iskolának a szelleme felemeli az embert, erőt ad és kötelez. Munkám ideje alatt alkalmam volt megismerni közösségünket, a háromszéki ember örömét, gondját.

Ezért vállaltam, hogy az ország legmagasabb döntéshozó fórumán becsülettel, és odaadással képviseljem Önöket.

Munkámban az igényesség, a felelősségvállalás vezérel. Ezt tanultam a szüleimtől, iskolámtól.
Egy megújuló Háromszékért szálltam versenybe.
Hiszem azt, hogy többet lehet tenni ezért a közösségért.
Hiszem azt, hogy tisztességesen és eredményesen kell politizálni.

Tudom, hogy a háromszékiek jobb életet, jobb törvényeket és több megbecsülést érdemelnek. Ezért fogok küzdeni, hideg fejjel, forró szívvel és tisztességesen.

Kérem, hogy november 30-án szavazatukkal erősítsenek meg hitemben, hogy Önöket képviselhessem.

Őszinte tisztelettel:

BOKOR TIBOR

10531 látogató 2008 nov. 2 óta

Aktuális

Szórványtengely-műhely Medgyesen

2009. március 28-án, szombaton került sor a medgyesi  Millennium Házban a 16. Szórványtengely-műhely rendezvényeire.
A találkozó célja a szórványközösségek közötti kapcsolatok megteremtése, elmélyítése és ezen belül a tordai, dévai, szebeni, nagyenyedi és medgyesi magyar tannyelvű iskolák közötti kapcsolatok kialakítása.
A műhely munkálatain részt vett Bokor Tibor szenátor, aki egyben fogadóórát is tartott a környékbeli érdeklődők számára. Ugyanakkor tiszteletét tette Winkler Gyula európarlamenti képviselő, Szombatfalvi Török Ferenc, a Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület elnöke, valamint Szabó Csaba, a Világhírnév vezetője, a Szeben megyei RMDSZ és az EMKE  képviselője.
         Az említettek meglátogatták a medgyesi ferences templomot és kolostort, valamint az ott található könyvtárat is. Ez alkalommal  aláíródott a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum és a medgyesi magyar tannyelvű Báthory István Általános Iskola közötti partnerségi kapcsolat okmánya is, amely “A barátság a XXI-ik században is érték” címet kapta.
         A műhelymunka jó alkalmat teremtett egymás tevékenységeinek  megismerésére és a jövő terveinek  megbeszélésére.
    Bokor Tibor szenátor március 20-án tartott sajtótájékoztatóján ígéretet tett arra, hogy az akkor bemutatott, Benedek Elek meséi alapján készült kifestőskönyvből adományozni fog a szórványban élő magyar gyerekek számára. A Medgyesen tett látogatás alkalmával a város magyar óvodásai át is vehették Boér László grafikus által készített igényes kifestőskönyvet.