Tisztelt kézdi- és orbaiszékiek!

Bokor Tibor, 46 éves fizika szakos tanár vagyok. Feleségem nyújtódi származású tanárnő. Két fiúnkkal együtt Kézdivásárhelyen élünk.
22 éve az oktatás szolgálatában állok, tisztességgel szolgálva közösségünket.

1989-től a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanára, majd 1999-től igazgatója vagyok. Ennek az iskolának a szelleme felemeli az embert, erőt ad és kötelez. Munkám ideje alatt alkalmam volt megismerni közösségünket, a háromszéki ember örömét, gondját.

Ezért vállaltam, hogy az ország legmagasabb döntéshozó fórumán becsülettel, és odaadással képviseljem Önöket.

Munkámban az igényesség, a felelősségvállalás vezérel. Ezt tanultam a szüleimtől, iskolámtól.
Egy megújuló Háromszékért szálltam versenybe.
Hiszem azt, hogy többet lehet tenni ezért a közösségért.
Hiszem azt, hogy tisztességesen és eredményesen kell politizálni.

Tudom, hogy a háromszékiek jobb életet, jobb törvényeket és több megbecsülést érdemelnek. Ezért fogok küzdeni, hideg fejjel, forró szívvel és tisztességesen.

Kérem, hogy november 30-án szavazatukkal erősítsenek meg hitemben, hogy Önöket képviselhessem.

Őszinte tisztelettel:

BOKOR TIBOR

10531 látogató 2008 nov. 2 óta

Aktuális

Törvénytelen és alkotmányellenes a tanügyminiszter rendelete

  Nem lehet miniszteri rendeletettel felülírni azt a sarkalatos törvényt, amely az ideiglenesen kinevezett igazgatók állásukból való elmozdítását célozza - tájékoztatott Bokor Tibor szenátor, a szenátus tanügyi bizottságának tagja. "A rendelet lényege: azokat az iskolaigazgatókat, aligazgatókat, tanfelügyelőket és főtanfelügyelőket, akiket eddig kineveztek, felfüggeszti állásukból, és arra kérte szeptember 16-án a tanfelügyelőségeket, hogy a listákat küldjék el Bukarestbe, ahol a tanügyminisztérium nevezi majd ki a vezetőket" - fejtette ki a szenátor, hozzátéve, hogy az érvényben levő törvény szerint a főtanfelügyelőnek áll jogában meghosszabítani egy-egy igazgató mandátumának az érvényességét.  "Csak a líceumi igazgatókat nevezheti ki a minisztérium, így összességében a rendelet törvénytelen, s így nyomatékosan kérem a tanügyminiszter asszonyt, hogy vonja vissza a rendeletet" - mondotta Bokor Tibor. A szenátor meglátása szerint a rendelkezés egy újabb bizonyíték arra nézve, hogy a hatalom nem akar hallani sem a decentralizációról, s egy politikai játszma tétjévé változtatták a tanügyet is, ugyanis az elképzelés  azt támogatja, hogy a hűséges pártkatonák foglalhassák el a vezetői székeket.

"Ez a rendelet egy óriási káoszt okoz az országban, hiszen az olvasatában az igazgatóknak még aláírási joguk sincs, így még a havi fizetéseket sem tudják kiadni az iskolák. Úgy tudom, hogy többezer vezetőt érint Ecaterina Andronescu asszony hirtelenjében hozott döntése. Nem látom, hogy a miniszterasszony mikor tudna átnézni 3-4 ezer életrajzot,  azokat még aláírni is sok időbe telne." -  summázott Bokor, elmondva, hogy abszolút helytelen az az elképzelés, hogy Bukarestből döntsék el, hogy miért alkalmas valaki például Csernátonban iskolaigazgatónak. Háromszéken több mint ötven személyt érint ez az intézkedés - válaszolta újságírói kérdésre a szenátor.