Tisztelt kézdi- és orbaiszékiek!

Bokor Tibor, 46 éves fizika szakos tanár vagyok. Feleségem nyújtódi származású tanárnő. Két fiúnkkal együtt Kézdivásárhelyen élünk.
22 éve az oktatás szolgálatában állok, tisztességgel szolgálva közösségünket.

1989-től a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanára, majd 1999-től igazgatója vagyok. Ennek az iskolának a szelleme felemeli az embert, erőt ad és kötelez. Munkám ideje alatt alkalmam volt megismerni közösségünket, a háromszéki ember örömét, gondját.

Ezért vállaltam, hogy az ország legmagasabb döntéshozó fórumán becsülettel, és odaadással képviseljem Önöket.

Munkámban az igényesség, a felelősségvállalás vezérel. Ezt tanultam a szüleimtől, iskolámtól.
Egy megújuló Háromszékért szálltam versenybe.
Hiszem azt, hogy többet lehet tenni ezért a közösségért.
Hiszem azt, hogy tisztességesen és eredményesen kell politizálni.

Tudom, hogy a háromszékiek jobb életet, jobb törvényeket és több megbecsülést érdemelnek. Ezért fogok küzdeni, hideg fejjel, forró szívvel és tisztességesen.

Kérem, hogy november 30-án szavazatukkal erősítsenek meg hitemben, hogy Önöket képviselhessem.

Őszinte tisztelettel:

BOKOR TIBOR

10531 látogató 2008 nov. 2 óta

Aktuális

Sebastian Vlădescu miniszter úr figyelmébe!

Sebastian Vlădescu miniszter úr figyelmébe!
Feladó: Bokor Tibor
RMDSZ, szenátor
Tárgy: A Pénzügyminisztérium kárpótlási kötelezettsége azon fizikai személyek számára, akik letétjeiket a CEC-ből a BRD-be utalták át.

Tisztelt miniszter úr,

az utóbbi időszakban több személy kereste fel irodámat azzal a jogos észrevétellel, hogy nincs alkalmazva a 2008/232-es törvény amely a 2007/156-os Sürgősségi Kormányrendeletet lépteti életbe. Ez a jogszabály azon fizikai személyek anyagi kárpótlását szabályozza, akik a Takarékpénztárban kötötték le pénzüket egy személygépkocsi megvásárlása érdekében és még mindig nem kapták meg jogos kártérítésüket, amit az említett törvény is biztosít.
    Tudomásom szerint 37 400 Takarékpénztári kötvényest sikerült eddig kielégíteni, és 2066 személy pedig a lekötött pénzét a Román Fejlesztési Bankba utalta át. Az említett több mint kétezer személy még mindig nem részesült kárpótlásban, ezért kérem, hogy jelölje meg azt a dátumot, amikor az említettek is megkaphatják pénzüket. Ugyanakkor kérem, hogy tájékoztasson arról is, hány személy érintett Kovászna megyében.
 
Válaszát írásban várom,

Maradok tisztelettel
   

BOKOR Tibor
szenátor, RMDSZ


2010.02.08