Tisztelt kézdi- és orbaiszékiek!

Bokor Tibor, 46 éves fizika szakos tanár vagyok. Feleségem nyújtódi származású tanárnő. Két fiúnkkal együtt Kézdivásárhelyen élünk.
22 éve az oktatás szolgálatában állok, tisztességgel szolgálva közösségünket.

1989-től a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanára, majd 1999-től igazgatója vagyok. Ennek az iskolának a szelleme felemeli az embert, erőt ad és kötelez. Munkám ideje alatt alkalmam volt megismerni közösségünket, a háromszéki ember örömét, gondját.

Ezért vállaltam, hogy az ország legmagasabb döntéshozó fórumán becsülettel, és odaadással képviseljem Önöket.

Munkámban az igényesség, a felelősségvállalás vezérel. Ezt tanultam a szüleimtől, iskolámtól.
Egy megújuló Háromszékért szálltam versenybe.
Hiszem azt, hogy többet lehet tenni ezért a közösségért.
Hiszem azt, hogy tisztességesen és eredményesen kell politizálni.

Tudom, hogy a háromszékiek jobb életet, jobb törvényeket és több megbecsülést érdemelnek. Ezért fogok küzdeni, hideg fejjel, forró szívvel és tisztességesen.

Kérem, hogy november 30-án szavazatukkal erősítsenek meg hitemben, hogy Önöket képviselhessem.

Őszinte tisztelettel:

BOKOR TIBOR

10531 látogató 2008 nov. 2 óta

Aktuális

INTERPELLÁCIÓ

INTERPELLÁCIÓ

Vasile Blaga miniszter úr figyelmébe!
Tárgy: Hajtási engedély megszerzése

Tisztelt miniszter úr,

A közútakon történő forgalmat szabályozni hivatott 2002/195-ös számú Sürgősségi Kormányrendeletet  24-es szakaszának 3-ik bekezdése értelmében a jogosítvány megszerzése a kisebbség nyelvén is megtörténhet(ne).
A gépkocsik bejegyzésével és hajtási jogosítványok kibocsátásával foglakozó igazgatóság honlapját megtekintve láthatjuk, hogy az online tesztelési lehetőségnél nem állítható be más nyelvi funkció, csak a román nyelv, ami nem felel meg a törvény előírásainak.
Tisztelettel kérem Miniszter Úr, hogy a helyzet orvoslásának érdekében adja utasításba a törvény előírásainak betartását, hogy az ország kisebbségei is egyenlő esélyekkel pályázhassanak a jogosítvány megszerzésére.

Válaszát írásban várom,

Maradok tisztelettel
   
BOKOR Tibor
szenátor, RMDSZ

2010.03.01