Tisztelt kézdi- és orbaiszékiek!

Bokor Tibor, 46 éves fizika szakos tanár vagyok. Feleségem nyújtódi származású tanárnő. Két fiúnkkal együtt Kézdivásárhelyen élünk.
22 éve az oktatás szolgálatában állok, tisztességgel szolgálva közösségünket.

1989-től a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanára, majd 1999-től igazgatója vagyok. Ennek az iskolának a szelleme felemeli az embert, erőt ad és kötelez. Munkám ideje alatt alkalmam volt megismerni közösségünket, a háromszéki ember örömét, gondját.

Ezért vállaltam, hogy az ország legmagasabb döntéshozó fórumán becsülettel, és odaadással képviseljem Önöket.

Munkámban az igényesség, a felelősségvállalás vezérel. Ezt tanultam a szüleimtől, iskolámtól.
Egy megújuló Háromszékért szálltam versenybe.
Hiszem azt, hogy többet lehet tenni ezért a közösségért.
Hiszem azt, hogy tisztességesen és eredményesen kell politizálni.

Tudom, hogy a háromszékiek jobb életet, jobb törvényeket és több megbecsülést érdemelnek. Ezért fogok küzdeni, hideg fejjel, forró szívvel és tisztességesen.

Kérem, hogy november 30-án szavazatukkal erősítsenek meg hitemben, hogy Önöket képviselhessem.

Őszinte tisztelettel:

BOKOR TIBOR

23987 látogató 2008 nov. 2 óta

Aktuális

Erdélyi egyházak levele

Az erdélyi magyar történelmi egyházak és az RMDSZ közötti együttműködés eredményeképpen az új tanügyi törvény szövegtervezetében megjelenik a felekezeti oktatásra vonatkozó fejezet. Egyházaink örömmel nyugtázták és köszönettel veszik az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak a Parlament szakbizottságaiban kifejtett erőfeszítéseit, melyek következtében a felekezeti oktatásra vonatkozó egyházi javaslatainkat részben sikerült beépíteniük. Ugyanakkor azonban aggodalommal tölt el, hogy a törvénytervezet szövegében még mindig sok esetben csak az állami és a magán oktatási formáról szólnak az előírások.

Egyházaink örömmel értesültek Bokor Tibor szenátor úr bejelentéséről, mely szerint módosító javaslatot kíván benyújtani azért, hogy a kötelező fejkvótát a magán- és felekezeti oktatásban a középiskola egészére alkalmazzák. Hasonlóképpen, reménykedünk annak elérésében is, hogy felekezeti iskoláink mindhárom finanszírozási formában részesülni fognak.

A készülőben levő új tanügyi törvénytervezet kapcsán arra kérjük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kormányzati tényezőit, és az Elnök urat, hogy e törvénytervezet előkészítésénél továbbra is vegyék figyelembe és képviseljék erdélyi magyar történelmi egyházaink érdekeit, valamint tételes javaslatait. 

Kolozsvár, 2010. október 20.

 

Tisztelettel: 

Dr. Jakubinyi György érsek, Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye 

Dr. Pap Géza püspök, Erdélyi Református Egyházkerület 

Csűry István püspök, Királyhágómelléki Református Egyházkerület 

Bálint Benczédi Ferenc püspök, Erdélyi Unitárius Egyház 

Adorjáni Dezső püspök, Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház