Tisztelt kézdi- és orbaiszékiek!

Bokor Tibor, 46 éves fizika szakos tanár vagyok. Feleségem nyújtódi származású tanárnő. Két fiúnkkal együtt Kézdivásárhelyen élünk.
22 éve az oktatás szolgálatában állok, tisztességgel szolgálva közösségünket.

1989-től a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum tanára, majd 1999-től igazgatója vagyok. Ennek az iskolának a szelleme felemeli az embert, erőt ad és kötelez. Munkám ideje alatt alkalmam volt megismerni közösségünket, a háromszéki ember örömét, gondját.

Ezért vállaltam, hogy az ország legmagasabb döntéshozó fórumán becsülettel, és odaadással képviseljem Önöket.

Munkámban az igényesség, a felelősségvállalás vezérel. Ezt tanultam a szüleimtől, iskolámtól.
Egy megújuló Háromszékért szálltam versenybe.
Hiszem azt, hogy többet lehet tenni ezért a közösségért.
Hiszem azt, hogy tisztességesen és eredményesen kell politizálni.

Tudom, hogy a háromszékiek jobb életet, jobb törvényeket és több megbecsülést érdemelnek. Ezért fogok küzdeni, hideg fejjel, forró szívvel és tisztességesen.

Kérem, hogy november 30-án szavazatukkal erősítsenek meg hitemben, hogy Önöket képviselhessem.

Őszinte tisztelettel:

BOKOR TIBOR

23990 látogató 2008 nov. 2 óta

Aktuális

Válasz Bokor Tibor szenátor interpellációjára

Szeptember 14-én Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a felsőház plénumában interpellációt fogalmazott meg a kézdivásárhelyi csavargyár nyugdíjasainak érdekében. A honatya a felszólalását Vasile Blaga akkori belügyminiszternek címezte és arra kérte a tárcavezetőt, hogy tegyen valamit az egykori csavargyár nyugdíjasainak ügyébe, akik nem tudják nyugdíjukat újraszámoltatni, mivel nem férnek hozzá a gyár levéltárához. 

Elsősorban azokról a volt alkalmazottakról van szó, akik nehéz munkakörülmények között dolgoztak, de az ez után járó pótlékot nem kapják meg az államtól,  jóllehet a munkaévek  alatt befizették ezt a hozzájárulást is.

 A szenátor 2009-től foglalkozik az üggyel, s felszólalására október 26-án érkezett válasz Constatin Traian Igaş jelenlegi tárcavezetőtől. A miniszter úgy látja, hogy a munkások követelése jogos, de mivel a gyár ellen nem indult csődeljárás, az érvényben levő törvénykezés szerint a különböző iratok kibocsátására a gyár tulajdonosa az illetékes. Az átiratban hangsúlyozzák: az 1996/16-os számú törvény 16. szakasza értelmében  a gyakorlati értékű iratokat- amelyek alapján igazolások, és másolatok bocsáthatók ki-  eredetileg létrehozó vállalat köteles megőrizni, jelen esetben az MTS Rt.  

A válasz kitér arra is, hogy a közeljövőben elrendelnek egy kivizsgálást a Kovászna Megyei Irattár bevonásával. Ennek munkatársai a gyár székhelyén fogják megtekinteni az irattárat és a kivizsgálás eredményének függvényében elrendelik a szükséges dokumentumok kibocsátását.