főoldal / aktuális / Jövőre is lesz dísznövény kiállítás és vásár

Jövőre is lesz dísznövény kiállítás és vásár



Jövőre is lesz dísznövény kiállítás és vásár

Sajtótájékoztató keretében számolt be Krébecz József, az Assa Divi Kft. ügyvezetője, egyben a dísznövény kiállítás és vásár társszervezője a hétvégén lezajlott rendezvényről. Az eddigi legszínvonalasabb és legeredményesebb vásárnak nevezte, ezt mind a látogatók, mind pedig a kiállítók alátámasztották. A sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy jövőre május 15-ével kezdődően lesz a virágszemle.

 


A jubileumi dísznövény kiállítást és vásárt sikerrel zártuk” – nyugtázta Krébecz József, szervező. „A tapasztalatok alapján már most sikerült meghatározni azokat a feladatokat, amelyek a jövő évi kiállítás még színvonalasabb megszervezését segítik elő” – tette hozzá. Három területen lépnének elő, az idei év azt mutatja például, hogy több kulturális programra van igény, hiszen amikor ezek voltak, érezhetően megnövekedett az érdeklődők és vásárlók száma is. A másik változás az időpontnál lesz, jövőre május 15-én kezdődik majd a vásár Kézdivásárhelyen, így a dísznövény termesztők és kertészetek is időben elő tudják készíteni a növényeket, a látogatóknak pedig azért lehet fontos, mert így tudják, hogy érdemes várni a kertészkedéssel, mert sor kerül erre a rendezvényre. A harmadik változás a termékválasztékban lesz, ezt mindenképpen bővíteni kell, hiszen idén nagyon hiányzott az orchidea és a bugenvilla. Krébecz kitért arra is, hogy a szakmai vonalat is erősíteni kell, így amennyiben lesz hallgatóság, szakembereket is be lehet vonni a rendezvénybe, akik előadásokat tartanának. Olyan szakiskolák bevonásában is gondolkodnak, akiknek fejlődést jelenthetne részt venni az eseményen, valamint folyamatos növényápolási szaktanácsadásra is lenne igény.

 

Újságírói kérdésre az is elhangzott, hogy azért nem túl korai a május 15-i időpont, mert a növényeket áprilisban és májusban el kell adni, május végén már nehéz, és dísznövényt már nem is hoznak ilyenkor. „A kerttulajdonosok sem várnak a kiültetéssel, így inkább be kell vállalni azt, hogy hideg lesz” – summázott Krébecz.

 

A rendezvénynek 5000 látogatója volt, és 1000 gyerek vett részt a mesekertben a négy nap alatt.

A PHP Error was encountered

Severity: echo $severity; ?>

Message: echo $message; ?>

Filename: echo $filepath; ?>

Line Number: echo $line; ?>





Márványplakett leleplezésével indult a KSE Napok hétvégi programja




Árvízvédelmi munkálatok kezdődnek a Kászon patakán




Június 15-re végeznek








4 + 9 =




A PHP Error was encountered

Severity: echo $severity; ?>

Message: echo $message; ?>

Filename: echo $filepath; ?>

Line Number: echo $line; ?>

A PHP Error was encountered

Severity: echo $severity; ?>

Message: echo $message; ?>

Filename: echo $filepath; ?>

Line Number: echo $line; ?>

A PHP Error was encountered

Severity: echo $severity; ?>

Message: echo $message; ?>

Filename: echo $filepath; ?>

Line Number: echo $line; ?>

A PHP Error was encountered

Severity: echo $severity; ?>

Message: echo $message; ?>

Filename: echo $filepath; ?>

Line Number: echo $line; ?>

A PHP Error was encountered

Severity: echo $severity; ?>

Message: echo $message; ?>

Filename: echo $filepath; ?>

Line Number: echo $line; ?>

A PHP Error was encountered

Severity: echo $severity; ?>

Message: echo $message; ?>

Filename: echo $filepath; ?>

Line Number: echo $line; ?>

A PHP Error was encountered

Severity: echo $severity; ?>

Message: echo $message; ?>

Filename: echo $filepath; ?>

Line Number: echo $line; ?>